Fotó: Csodablog

  Több ismerősöm is megjegyezte, hogy az imáikra nem kapnak választ.Mi lehet ennek az oka?

   Legelőször az, hogy annyi minden történik velünk egy nap folyamán, hogy nem vesszük észre a fontos jeleket! Elterelődik a figyelmünk, és a mindennapok gondjai lekötik azokat. Tele vagyunk munkával, bajjal, és nap közben nem figyelünk Istenre. Talán eszünkbe se jut, csak este, amikor már fáradtan, csüggedten lepihenünk, akkor gondolunk arra, hogy ma sem történt semmi! Pedig biztos vagyok abban, hogy történt, csak nem vettük észre, vagy nem vettük komolyan! Izgatottak vagyunk, hogy elkészüljünk a napi feladatokkal, a gyerekek időben menjenek óvodába, iskolába, különórákra, de otthon is legyen rend, ennivaló, mindennel készen legyünk! Sok-sok feladat! Stressz az egész élet! De nem lenne muszáj stresszesnek lennie!

   Ha a reggeli imádkozás alkalmával kérjük, hogy Jézus vezesse a napunkat, észrevesszük, hogy minden nyugodtan, békésen folyik! Nincs semmi izgalom, és mindennel elkészülünk! Délben érdemes megerősíteni az imát, és a kérést, mert lankadhat a figyelmünk, majd este mindent köszönjünk meg! Köszönjük meg az egész napot, hogy velünk volt az Úr, és segített abban, hogy zökkenőmentesen teljen a napunk!

  Ne felejtsük el, hogy a hálával, a köszönettel jön be az életünkbe a HIT! A hálával erősödik meg a kapcsolatunk Jézussal! Minél többször köszönünk meg valamit Istennek vagy Jézusnak, annál valóságosabb, annál erősebb lesz a kapcsolat közöttünk!

  Ebben a kapcsolatban csodálatos, eddig soha nem tapasztalt harmóniában lesz részünk! De nem csak ezért imádkozunk, hiszen tudjuk, hogy a keresztények egyik legfőbb dolga az imádkozás! 

   Lényeg az, hogy igyekezzünk megteremteni magunkban és magunk körül a csendet! Eleinte csak csendben jöhet létre a kapcsolat, és csak csendben hallhatjuk meg az Úr hangját! Azért írtam, hogy eleinte, mert ha már létrejött a kapcsolat, akkor bármilyen zaj legyen körülöttünk, bennünk akkorra már kialakul az állandó csend és az odafigyelés az Úrra! Ha a belső csend kialakult, akkor meghalljuk a leghalkabb hangot, a leheletnyi figyelmeztetést, és már tudjuk, hogy mit tehetünk, és mit ne tegyünk meg! Ez a feltétlen bizalom! Megbízunk az Úrban, mert tudjuk, hogy az Ő döntése, az Ő megoldása tökéletes! Tudjuk, hogy jót akar nem csak nekünk, hanem másoknak is!

   Először nehéz az imádkozásra összpontosítanunk a figyelmünket. Sokszor elkalandoznak a gondolataink, és ekkor az imáink nem sokat érnek! Akkor sem érnek sokat, ha idegesen, haraggal, irigységgel. gyűlölettel, vagy bármilyen más negatív érzelemmel a szívünkben próbálunk imádkozni! Csak akkor ér valamit, ha a szívünkben csak szeretetnek van helye! Minden más kizárva!

  Akkor se sokat ér az imánk, ha két urat szolgálunk! Mi lehet a két úr? Például, ha nem csak Istenben hiszünk, hanem például a szerencsénkben. Vagy elkötelezzük magunkat egy csoportnak, egy embernek, gyűjteménynek, pénznek, munkának, bárminek, amit Isten elé tolunk, amihez mindennél jobban ragaszkodunk!

  Mindig meglepődve figyelem azokat a „keresztényeket,” aki rendszeresen járnak templomba, de emellett nagyon kíváncsiak a jövőjükre, és rendszeresen olvassák a horoszkópot, vagy jóshoz is elmennek. Pedig a Bibliában megírták, hogy senki ne kutassa a jövőjét! Már csak azért se, mert nem biztos, hogy igaz, amit jósolnak, vagy ha meg is történik, nem úgy, ahogyan elképzelték. Sokszor jobb, ha nem tudjuk, hogy mi fog történni velünk, mert lehet, hogy előre megijedünk, és nem merjük vállalni a további életet.

  Ne felejtsük el, hogyha Isten velünk, akkor ki van ellenünk?

 „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! /Ézsaiás 55,6./